Most van az az időszak, amikor már fejesedik a földben a fokhagyma, de még nem száraz a külső héja és a gerezdeket sem vonja még be egyenként. Nem hagyhattuk ki, hoztunk belőle a Tanyáról. Régóta tervezem ugyanis kipróbálni, hogy milyen ez sütve. Legutóbb Hegyi Barbara szakácskönyvében láttam, gyönyörű képpel és részletes leírással (oké, hogy nem nagy ügy, de aki még életében nem csinált és nem is evett máshol ilyet, annak jól jön, ha tudja, hogy pontosan mire számíthat). Meg is jegyeztem magamnak, hogy amint lesz a Tanyán megfelelő alapanyag, a tettek mezejére lépek. (Saját termés hiányában a piacon érdemes szétnézni alapanyagért - hétvégén több néninél is láttam Dorozsmán.)
Alaposan megmostam 8 szép fej bébifokhagymát, levágtam a szárukat és az aljukat, majd kereszt alakban bevágtam a tetejüket, de nem átalig, hogy ne hulljanak szét. Két kis tálkába (kerámiacsészébe) raktam őket, enyhén sóztam, majd megcsorgattam olajjal úgy, hogy kívül-belül bevonja őket és kb. 1 cm magasan legyen alattuk. Hideg sütőben indítva 180 fokon kb. 30 percig sütöttem, amíg ígéretes illatuk lett és némileg megpirult a tetejük.
Kenyeret is sütöttem mellettük, méghozzá aszaltparadicsomos mediterrán kenyeret, Graham-lisztből. Ezúttal két kisebb kenyérkét formáztam a tésztából, így szépen megfértek egymás mellett a nagy tepsin a fokhagymával, és teljes kihasználtsággal ment a sütő. Igaz, annyiból nem volt a legszerencsésebb választás éppen ez a recept, hogy az olajos kenyérrel nem kívántuk a fokhagyma alatti olajat is kimártogatni (jó lesz az majd később máshoz), de a sült hagymához nagyon rendben volt. Nekem különösen tetszett, hogy ebben a korban még sokkal enyhébb ízű a fokhagyma, mint majd éretten. Kívül enyhén ropogósra sült, belül pedig fantasztikusan puhára, és mindenestül ehető volt. Fölvettem a "Tavasszal kihagyhatatlan" című listámra a bodzavirágos finomságok mellé.
